Klíma és politika

Szerző: Balogh Róbert | Dátum: 2009-04-13 | Rovat: Tanulmányok

A magyar politika, a közvélemény és a tudományos élet több évtizedes jellemzője, hogy gyakran kimarad a globális jelentőségű problémák megvitatásából.  Így nem folyik vita a klímaváltozásról sem. A terület elhanyagolása részben magyarázható a hetvenes évek örökségével, amikor a Római Klub modelljeit itthon imperialista manipulációnak nevezték, s elhallgatták (Rakonczai 2003,33.). Legnagyobbrészt azonban nyilvánvalóan a közvélemény érdektelenségével és passzivitásával áll összefüggésben.

tovább »

 

Néphatalom, népérdek, igazság

Szerző: Balogh Róbert | Dátum: 2009-04-13 | Rovat: Tanulmányok

A politikai korrektség helyett elérkezett a szókimondás ideje, a többség, a helyreállított néphatalom ideje. Másként közelítve ez a tér egyszerű, csupán az erő és a nép van benne jelen, mely összefog az idegen, parazita-hatalommal szemben. Lényegét tekintve tehát irracionális és egyben szimbolikus. Egy ilyen dimenzió elvben korlátlan, hiszen a tettek nem konkrét célra irányulnak, hanem a győzelmet, a megtisztulást hozzák el a közösség számára. A tér azonban gyorsan leszűkíthető egészen kicsi, mozdulatlan cellákra, ahonnan sem a múltra, sem a jövőre nem nyílnak ablakok.

tovább »

 

Kádár népe: társadalmi tőke a késő-kádári Magyarországon

Szerző: Balogh Róbert | Dátum: 2009-04-13 | Rovat: Tanulmányok

A következőkben a késő-kádári rendszer politikai szocializációját és társadalmi tőke-felhalmozását érintő legfontosabb elméletek összefoglalásán keresztül azt szeretném bizonyítani, hogy a mai magyar civil társadalom tehetetlensége és függősége az 1980-as évek társadalmának depolitizáltságával, rendszerellenes konszenzusával és passzivitásával függnek össze.

tovább »

 

Noble and Urban Family-Structures in the Late Middle Ages in the Hungarian Kingdom

Szerző: Balogh Róbert | Dátum: 2009-04-13 | Rovat: Tanulmányok

The concept of nobility is a key for understanding medieval societies and so is the town, the medieval commune. In the last three decades a number of studies have been carried out to examine the medieval noble society of the Hungarian Kingdom (I prefer this term to “Hungarian nobility” for greater clarity: even though nobles constituted the political nation of Hungary, ethnically many of them were not Hungarian) and well-trained scholars have taken on the task of penetrating the urban world of the same entity as far as possible. However, very few attempts have been made to describe and compare these two structures on a micro-level, on the level of families.

tovább »

 

Fiori dall'ombra - a cipész, a prostituált és az adó

Szerző: Balogh Róbert | Dátum: 2009-04-13 | Rovat: Tanulmányok

Mindez idáig a reneszánsz időszaka kevéssé, a korabeli nyugati Mediterráneum világa pedig egyáltalán nem ihlette meg a hazai történészeket. Annak ellenére így van ez, hogy az, hogy a mediterrán az ókor után is életteli, izgalmas régió maradt, Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a Mediterráneum II. Fülöp korában című korszakos jelentőségű művének 1996-os kiadása óta jól ismert körülmény lehet a magyar történészek számára is, Johan Huizinga pedig már közel egy évszázada ráirányította a figyelmet a késő középkornak, mint olyannak a különös szépségére. Az érdeklődés hiánya azért is meglepő, mert amint a fenti példa is mutatja, Délnyugat-Európa XIV-XVI. századi forrásgazdagsága ideális terep a provokatív, elméleti újításokkal előálló tanulmányok megírására is.

tovább »

 
« Előző   [1] [2]