Letölthető kiadványaink

Valóságshow

A radikális jobboldal működése kapcsán már rámutattunk mennyiben képes a politikai nyelvhasználat átalakítani a korszellemet és a valóságot leíró fogalmakat.  Magyarországon 2006 és 2009 között a Fidesz sikeresen erőltette rá világképét a magyar politika szereplőire és a közvéleményre. Következő tanulmányunkban ezért feltesszük a kérdést: sikeres modell vagy tévút a Fidesz kommunikációs stratégiája? Az elemzésben elsőként a Fideszt, mint politikai pártot igyekszünk értelmezni, illetve bemutatjuk a párttal kapcsolatos lehetséges narratívákat. A tanulmányban ezután néhány esettanulmányon keresztül bemutatjuk a Fidesz kommunikációs hálózatának működését és jellemzőit. Végül a diskurzusban rejlő politikai program feltárására teszünk kísérletet.

Macskafogó

A nyár folyamán elkészítettük a 2009.június 7-i európai parlamenti választásokat megelőző politikai kampányok  áttekintő elemzését. A magyar politikai tér a nyár óta eltelt hónapokban nem alakult át érdemben, így a jelenelg zajló választási kampány értelmezéhez is kiindulópontot nyújthat a tavaszi marketingszezon eseményeinek ismerete.

Békatánc

Közel tucatnyi fiatalt bevonva eredtünk a radikális jobboldalként és szélsőjobboldalként is emlegetett pártcsalád nyomába. Kiindulópontunk szerint a Nyugat-Európában az 1980-as évektől, Magyarországon az 1990-es évtized közepétől feltűnő radikális jobboldalt nem szakpolitikai vagy ideologikus tézisek, sokkal inkább szimbólumok és beszédmód mentén lehet leírni.

Szektorok és lavinák

Ha címkével kellene ellátnunk a 2008-as év második felétől kezdődő időszakot, minden bizonnyal a „gazdasági válság” elnevezésre esne a választás. A szókapcsolat ma, 2009 késő tavaszán valóságos eposzi jelzőként üti keresztül és egyben keretezi is mindennapjainkat. A válság egyszerre politikai fegyver, médiahír, valami rossz, veszély, hanyatlás, nyomor, tragédia, diskurzív keret, valódi posztmodern korszellem.

Mindeneken tool

A világhálóról született átfogó politikaelméleti írások magyarul nem, vagy csak csekély mértékben elérhetőek, de a külföldi politikatudományi szakirodalom is adós még az internet mint viszonylag új médium politikai szerepének tisztázásával. A tanulmány mégis igyekszik felhasználni ezek eredményeit, valamint a világhálón megjelenő egyéb forrásokra (tematikus blogok, honlapok, webes enciklopédiák) is aktívan támaszkodik. Olyan átfogó képet akarunk nyújtani, amelyben a webet és a weben megjelenő felületeket gyakorlatiasabb szempontból közelítjük meg, és azt abban a környezetben - a virtuális térben - vizsgáljuk, ahol politikai tevékenységformákat indukál.

Medvék, tulipánok, populisták

A 2008. novemberi romániai parlamenti választások a politikai rendszer leglényegesebb dilemmáit illetően nem hoztak ugyan lényegi változást, vagyis a változás sebessége változatlan maradt. A nagy pártokat tekintve ma még nem tudhatjuk, hogy valódi néppárttá alakul-e a PD-L, folytatja-e a liberális right-of-centre profil kiépítését a PNL, s azt még kevésbé, hogy mi történik a robosztus PSD-vel. Célunk a lehetséges válaszok megtalálása, és a választás, valamint a kampányok elemzése volt.

Szamárságok és elefántok

A Generáció 2020 2008 novemberében az Amerikai Egyesült Államokban finisébe forduló választási kampány elemzését végezte el. A „Szamárságok és elefántok” az Obama és McCain által vívott küzdelem kampánytechnikai elemeit vizsgálja. Az internetes kampány elemei, a honlapok vizsgálata, a fundraising mint új elem, az aktivistahálózat építése, a beszédek összehasonlítása mellett magát az elnöki hatalom és választási procedúra, jelölési folyamat kialakulását is elemezték a tanulmány írói.

Politikai állatfajták

Jelen tanulmányunkban a 2008-as előrehozott választást megelőzően Ausztriában zajló kampány kapcsán – hasonlóan az ez évben a párt nyilvánossága elé tárt korábbi négy kampányelemzésünkhöz – olyan jelenségekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyek intő példaként vagy éppen legjobb gyakorlatként átültethetők Magyarországra is.
A következőkben elsőként az osztrák politikai rendszer jellemzőit és dilemmáit tekintjük át röviden, majd a szociáldemokrata magbázis kérdésének kapcsán a szavazótáborok és a választói magatartás utóbbi két évtizedben tapasztalt átalakulását mutatjuk be. Ezt követően - az előző kérdéssel szorosan összefüggésben - az osztrák radikális jobboldal előretörésének okaira és a politikai rendszerre gyakorolt hatásaira térünk ki. A tanulmány harmadik részében a szociáldemokrata párt által folytatott kampány eszközeit, jellegét vizsgáljuk meg közelebbről, s egyben az esettanulmányból a szociáldemokrácia tartalmának jelenére és változásaira következtetünk majd.

Mediterrán cseresznyéskert - az új olasz baloldal 2008-ban

Hipotézisünk szerint amennyiben az olasz politikai rendszer beilleszthető a kortárs demokráciák gyűjtőpártok által uralt univerzumába, akkor a baloldal ismétlődő sikertelenségét és rendszerszintű instabilitását sokkal inkább a megfelelő politikai stílus, illetve adekvát szervezettség hiánya okozhatja, s nem magyarázható kizárólag a karizmatikus vezető hiányával.

A spanyol harmadik út és a 2008-as parlamenti választás

2008 kora tavaszán a José Luis Rodriguez Zapatero és a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a  PSOE a megelőző négy év kormányzati teljesítményére és Zapatero személyes népszerűségére alapozta választási győzelemmel végződő kampányát. Elemzésünkben főként arra keressük a választ, hogy mennyiben tükrözi a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 2008-as választási kampánya azt a feltevést, miszerint Jose Luis Rodriguez Zapatero miniszterelnökként egy, a brit harmadik úttól eltérő, mégis egyedi és életképes XXI. századi szociáldemokrácia modelljét alkalmazza Spanyolországban.  

Az önkormányzati reform lehetôségei

A Generáció 2020 Közpolitikai Füzetek 4. kiadványának szerzői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a rendszerváltáskor létrejött, rendkívül fragmentált, a részvételt a hatékonyság elé helyező önkormányzati rendszer továbbfejlődése érdekében javaslatcsomagot kínáljanak a döntéshozók számára.

Közigazgatási reformperspektívák Magyarországon

A közigazgatási reformhoz elengedhetetlen a kormányzás átláthatóvá tétele, valamint a társadalmi részvétel. A közigazgatásnak nyitottá kell válnia a társadalmi szervezetekkel szemben, hogy azok minél több állami feladatot legyenek képesek átvállalni. A tanulmány írói többek közt emellett érvelnek a Generáció 2020 Közpolitikai Füzetek 3. kiadványában.

A közép- és kelet-európai tagállamok az európai „erőtérben": A magyar külpolitika (Európa-politika) lehetőségei 2020-ig

Közép- és Kelet-Európa egyszerre jelenti az Európai Unió 11 tagállamának földrajzi koordinátáit, a schengeni határok keleti vonalát, államközi és etnikai konfliktusok hagyományos centrumát, valamint azt a teret, ahol Magyarországnak meg kell találnia a regionális együttműködés formáit. Ezt a sokszínű, olykor belső ellentmondásoktól sem mentes konglomerátumot vizsgálják a szerzők a Generáció 2020 Közpolitikai Füzetek 2. kiadványában.

A kis- és középvállalkozások helyzete Magyarországon

A Generáció 2020 által kiadott Közpolitikai Füzetek legújabb kiadványa a kis- és középvállalkozások fejlesztéspolitikájával foglalkozik. Jelen pillanatban igen nagy szakadék tátong a nagyvállalatok és kis- és középvállalatok között. Ezen kívül a legfőbb problémák a tőkeszegénység, és hogy a legtöbb vállalat nem képes nagyobb mértékű tőkefelhalmozásra. A kiadványban a szerzők éppen ezekre a problémákra keresnek megoldást.

Munkaerô-piaci elemzés: Magyarország az Európai Unió munkaerőpiacán

A kötet írásai három nagy témakör köré csoportosíthatók. Három tanulmány Románia 2007-es EU-csatlakozásának Magyarországra gyakorolt hatásait elemzi, további három elsősorban az iskolázottság és a foglalkoztatottság összefüggéseit vizsgálja, míg egy-egy a munkavállalók illetve a munkaadók attitűdjeit tanulmányozza a foglalkoztatáspolitika szempontjából.