Munkatervünk 2010 második felére
A Táncsics Alapítvány támogatását ahhoz, kérjük, hogy olyan elemző műhelyt működtessünk, amely a korábbi évek eredményeire építve képes a hazai politika előtt álló kihívásokat nemzetközi kontextusban értelmezni és a jó gyakorlatok alapján javaslatokat megfogalmazni mind a konfliktusos (politics) mind szakpolitika (policy) vonatkozásában.
Javaslatainkat és eredményeinket a baloldali közösségek, a politológus szakmai közvélemény és média megjelenéseinken keresztül a legszélesebb közvélemény elé kívánjuk tárni.
Mindeközben célunk, hogy a Generáció 2020 is egyre hatékonyabb és nagyobb létszámú közösségé váljon.
1. Elemzések, tanulmányoko Pártok és mozgalmak a XXI. század elején: a radikális jobboldal, a zöldek, az új baloldal és az internet szerepe a politikai rendszerek változásában és a szervezeti innovációban. Az elemzés célja, hogy az internet politikai szerepével, valamint a szélsőjobboldali pártokkal kapcsolatos korábbi eredményeinket továbbfejlesszük, bevonva a zöld és újbaloldali jelenségeket is. Megjelenés időpontja: 2010. október 15. Terjedelem: 15 000 szó
o Progresszív baloldali pártok szimbólumai, dilemmái és kampányai Délnyugat-Európában és az egykori Keleti Blokk országaiban A fiatal demokráciákban működő baloldali pártok gyakran igen hasonló problémákkal találják magukat szembe. Célunk, hogy rendszerezzük azokat a tartalmi és szimbolikus aspektusokat, amelyek a hazai progresszív baloldal szempontjából relevánsak. Megjelenés időpontja: 2010.november 30. Terjedelem: 15 000 szó
o Vonalak és árnyékok: történeti tudat és a rendszerváltás identitásai Magyarországon. A kötet a Generáció könyvek 3. része lesz. Két évtizeddel a rendszerváltás után számos kutatás kimutatta, hogy Magyarország továbbra is rendkívül pesszimistán tekint közelmúltjára és jövőjére. A kötet célja, hogy kidolgozott esettanulmányokon keresztül rámutasson azokra a tényezőkre, amelyek ezt a látásmódot kialakíthatták, illetve ellensúlyozhatják.
Megjelenés időpontja: 2010.december 10.
2. Őszi kerekasztal beszélgetések a civil kontroll lehetőségérőlo Civilek az önkormányzatokban
o Az alkotmányozás folyamata és a civil szakmaiság lehetőségei
o Civil szervezetek és a baloldal Magyarországon
Megvalósítás: 2010.szeptember 1.-2010. november 15.
3. Szakmai konferenciao A radikális jobboldal Európában. A konferencia szervezésébe igyekszünk bevonni hazai és nemzetközi baloldali ifjúsági szervezeteket. A meghívottak szociológus, politológus és történész szakemberek, újságírók, valamint gyakorló politikusok lesznek.
Megvalósítás: 2010.november- 2011. március



