Interjú Dr. Szanyi Tiborral (Politika.hu 2007.december)

„…a víz és az energia problematikája túlmutat a fogyasztói társadalom dilemmáin.”

PH: A 2007-es Nobel-békedíjat Al Gore mellett a klímaváltozást kutató International Panel for Climate Change legutóbbi jelentésének szerzői kapták. Lesznek-e ezen dokumentumnak európai szinten politikai következményei? Elsősorban a szén-dioxid kibocsátás korlátozásának esélyeire gondolok.

Sz.T.: Nem ennek a jelentésnek, hanem sok jelentésnek együtt lesznek következményei.  Rögtön hozzá kell tennem, hogy számos helytelen politikának már ma is vannak káros hatásai. A klímaváltozás a közeljövőben valósággal rá fog szakadni az emberiségre összes következményével együtt. Az emberiség ráébred majd, hogy a víz és az energia problematikája túlmutat a fogyasztói társadalom dilemmáin.  Hamarosan nem az anyagi életminőség javításán fogunk töprengeni, a valódi kérdés az emberek számára életük puszta fenntartása lesz.  A folyamatoknak ma még csak az első jeleit érezzük a bőrünkön, de máris tízezrek vagy inkább százezrek számára napi kérdés az, hogy hozzájutnak-e egy-két liter ivóvízhez.

Nem tudjuk, mit hoz a következő tél vagy 2008 nyara. Azt azonban már tudjuk, hogy a globális felmelegedés olyan természetes folyamat, amelybe az ember nagyon érzékeny pontokon avatkozott be, s gátakat szakított fel, melynek következtében a felmelegedés üteme a természeteshez képest akár exponenciálisan is gyorsulhat.

Ráadásul olyan álmokat kergetünk, melyekről könnyen bebizonyosodik, hogy tévutak. Ezek közé tartozik például a bioetanol ipari méretű felhasználása, amivel immár 10-15 éve próbálkozunk. Ez egy olyan zsákutca, melyhez mindössze egy vékony ösvény tartozik. A problémát egyrészt az jelenti, hogy amennyiben erdőterületeket és mezőgazdasági művelés alatt álló területeket használunk bioüzemanyaggá alakítható növények termesztésére, ezzel Európában az élelmiszerárak növekedését, a világ több részén pedig óriási környezetrombolást idézünk elő. Jelenleg ugyanis Európai Uniós, közösségi szintű célkitűzés, hogy a bioenergia arányát az energiamixben 2010-ig és 2020-ig milyen arányban kell növelni. A példa más kontinenseken is ragadós, s ennek a politikának Közép- és Dél-Amerikában újabb esőerdők eshetnek áldozatul. Másrészt – és talán ez még súlyosabb probléma – Délkelet-Ázsiában mocsaras élőhelyek semmisülnek meg, s a mocsarak bolygatása a metán légköri jelenlétét jelentősen növeli. Az elmúlt évben 2,8 milliárd tonna metán szabadult fel a mocsarak lecsapolása következtében, márpedig 1 tonna metán okozta üvegházhatás megegyezik 80 tonna szén-dioxidéval. Ha még távolabbra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy Szibéria északi részén a jég elolvadása következtében ugyancsak nagy mennyiségű metán került a légkörbe. Sok tekintetben tehát a legnagyobb problémát nem is a szén-dioxid, hanem a metán okozza.

A politikának el kell fogadnia, hogy csak a művelés melléktermékeként megmaradó növényi anyagokat szabad bioetanol előállítására használni, ez az egyetlen járható ösvény ezen a téren.

PH: Létezik-e konzervatív/néppárti illetve baloldali alternatíva a klímaváltozás kezelésére?

Sz.T.: Az új kihívások a XXI. században el fogják mosni a XX. században megszokott ideológiai határokat. Nem létezhet jobboldali víz- és energiagazdálkodás. Bizonyíték erre egy újszerű, s igen ígéretes kezdeményezés is. Az Európai Parlament közel 500 tagja már aláírta azt a nyilatkozatot, melyben vállalta, hogy további döntéseit a hidrogénalapú gazdaság kiépítésének rendeli alá. Nem a földön és a földben található anyagok eltüzelése a jövő útja. A Nap korlátlan energiaforrás, az igazi kihívást a napenergia raktározása és ütemezett felhasználása jelenti. Erre jelenleg a hidrogénalapú gazdálkodás tűnik a legalkalmasabbnak. Azt természetesen ma még nem jelenthetjük ki 100%-os biztonsággal, hogy ez nem vakvágány.

PH: Rá lehet-e kényszeríteni a piacot, a gazdaságot a környezettudatos gondolkodásra? Kell-e kényszeríteni?

SZ.T.: A parlamentben a jövő nemzedéke biztosa intézmény létrehozásáról szóló javaslat általános vitájában és a költségvetési vitában is hangsúlyoztam, hogy újra kell értékelni a verseny szerepét. A legutóbbi évtizedig meglehetősen egyszerű volt a nyersanyagokhoz való hozzáférés, és nem voltak ilyen jellegű korlátok, de ma már nem ez a helyzet. A verseny nem a startvonalon kezdődik, hiszen van, aki mezítláb, s van, aki futócipőben fut. A kormányok felelősek azért, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, melyek folyamatos innováció segítségével képesek hosszú távon biztosítani az anyagigény csökkentését. Einstein óta tudjuk, hogy anyag és energia lényegében azonos fogalmak. Egy egyszerű példa: ha ma valaki autóba ül, akkor az esetek többségében egy 100 kilogrammnál könnyebb testet igyekszik egy 1 tonnánál nehezebb szerkezettel mozgásba hozni, vagyis legalább tízszer több anyagot használ fel a szükségesnél. Egyik földlakó számára sem lehet közömbös tehát, hogy az autó 2 tonna vagy csak 300 kilogramm tömegű.

PH: Milyenek Magyarország esélyei ebben a helyzetben?

SZ.T.: Magyarországon nem az a feladat, hogy többletenergiát szerezzünk. A – jelenleg még csak elméleti – számítások szerint az éves napsugárzás elegendő lenne a teljes energiaigény fedezésére. Jelentős potenciál van a geotermikus energia kiaknázásában is, erre azonban még szintén nem rendelkezünk megfelelő technológiával. Ráadásul szinte mindenütt van megfelelő mennyiségű talajvíz, így a hőszivattyús technológiára alapozva akár 80%-kal is csökkenthetnénk a hőenergia-igényt. Legnagyobb tartalékaink tehát az innovációban és a takarékosságban vannak. Jelenleg háromszor több energiát használunk fel ugyanannyi késztermék előállításához, s a lakásokban négyzetméterenként két és félszer több energiát használunk fűtésre és hűtésre, mint a szomszédos Ausztriában.

Itthon a meglevő politikai energiákat az innováció ösztönzésére kellene koncentrálni, s akkor akár négy-öt éven belül felére csökkenhetne az energiaigény.

Hadd tegyek hozzá még valamit az eddig elmondottakhoz! Az EU a következő hat évben is korántsem túlméretezett költségvetésének 40-45%-át fogja a mezőgazdaság támogatására – tehát nem annak fejlesztésére – fordítani. Az ennél sokkal nagyobb kihívást jelentő energiaügyben még közös politikánk sincs. Ez vétkes felelőtlenség. Ezért kezdeményeztük néhány képviselőtársammal, hogy a 2011-es magyar elnökség ideje alatt a fenntartható fejlődés, fenntartható társadalom és energiagazdálkodás hármasát javasoljuk a napirend élére. Az elnökségnek a látványos protokoll tevékenységen túl éppen a napirend meghatározásában van döntő szerepe. Magyarország EU-tagságának legnagyobb fegyvertényeként értékelném, ha ezen témaköröket prioritássá tudnánk emelni. Hozzáteszem, azt sem bánnám, ha közben valaki más „ellopná” tőlünk az ötletet, hiszen nem biztos, hogy 2011-ig várhatunk.

Az interjút Balogh Róbert, a DE BTK politológia-történelem szakos hallgatója készítette.

Megjelent a Politika.hu 2007. november-decemberi számában.