Benedict Anderson: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről (Politika.hu, 2007.szeptember)
A nacionalizmusról szóló irodalom hosszú hallgatás után az 1980-as és 1990-es évek folyamán exponenciális növekedésnek indult, s ezzel párhuzamosan napjaink egyik legjelentősebb elméleti diskurzusává nőtte ki magát. Ernest Gellner, Eric Hobesbawm és Anthony Smith mellett a folyamat legnagyobb hatású szereplője Benedict Anderson, akinek Imagined Communities. Reflections on the Origins and Spread of Nationalism című esszéje először 1983-ban, majd jelentős kiegészítésekkel 1991-ben jelent meg. A magyar fordításra 2006-ig kellett várni.
Az Andersont foglalkoztató legfontosabb dilemma az, hogy vajon miért hajlandók olyan sokan meghalni a nemzet eszméjének nevében. Válaszában földrajzilag igen nagy területet végigjárva igyekszik bizonyítani, hogy a nemzetek nem organikus és ősi, hanem szorosan a modern korhoz kötődő emberi közösségek, melyek identitástudata elsősorban a korábbi politikai keretek, a kommunikációs technológia, valamint a progresszív idő képzetének terméke.
„A világi szeriális időbe való beágyazottságról való tudatosság, a folytonosság minden velejárójával együtt, mégis „elfelejtve” ennek a folytonosságnak a tapasztalatát – ami a késő 18. századi szakadások terméke –, létrehozza az „önazonosság” elbeszélésének szükségességét…. A nemzeteknek azonban nincs egyértelműen meghatározó születésük… mivel nincs Ősnemzőjük, a nemzetek életrajzát nem lehet evangéliumi formában, az „idő folyását követve”, a leszármazás hosszú nemzési lánca mentén megírni. Ennek egyetlen alternatívája az a módszer, amely „az idővel szemben halad”… A második világháború nemzi az első világháborút; Sedanból ered Austerlitz; a varsói felkelés elődje Izrael állama.” (Anderson, 169-170.)
A tanulmány legizgalmasabb gondolatmenete egyrészt az, amely a nyomtatásnak az amerikai kontinens forradalmaival kapcsolatos jelentőségét emeli ki, másrészt a gyarmatbirodalmakon belüli helyváltoztatás tudatformáló erejét bizonyítja. Előbbi meggyőző erejét azonban gyengíti, hogy a szerző számos következtetését lényegileg egyetlen – igaz, szintén meghatározó jelentőségű – monográfiára, Lucien Febvre – Henri-Jean Martin: A könyv születése. A nyomtatott könyv születése a XV-XVIII. században című munkájára alapozza. A gyarmatbirodalmak és a nacionalizmus viszonyának különösen az „Utolsó hullám és a Népszámlálás, térkép, múzeum” című fejezetekben kifejtett leírása ugyanakkor revelatív hatású, sodró lendületű munka.
Hasonló kettőséget észlelhetünk a hivatali nacionalizmus kifejtésénél a magyar és Thaiföldi, illetve japán viszonyok összevetésekor. Előbbi okfejtés tényanyagának túlnyomó többségét Jászi Oszkártól és Ignotus Páltól veszi, utóbbi lényegesen jobban megalapozott, igaz, az összevetés eredménye még így is egy igen pontos diagnózis az állam nacionalizmus-építésben betöltött szerepéről.
A tanulmány egésze újszerű logikát követve, az akadémikus kereteket mellőzve korunk egyik legjelentősebb dilemmájára ad koherens és határozott választ, arra, vajon mi is a nemzeti lét lényege, s vajon mi is a nacionalizmus oka? A folyamatot, a nemzet létét diszkurzív keretbe ágyazva segíti az olvasót, hogy szkeptikussá váljon a tekintetben, vajon tényleg érdemes-e közösségi és emberi létét egy kollektív fikció nevében a nemzetnek minden tekintetben alávetnie?
A szerző a DE BTK politológia-történelem szakos hallgatója.
Megjelent a Politika.hu 2007.szeptemberi számában